10:10 PM

Eurovíziós Dalfesztivál 2017 – Döntő

Posted by Mystérieux lettres



A szokásoknak megfelelően 26 ország mutatta be a versenyprodukcióját a döntő során. A két elődöntőből továbbjutó 10-10 indulóhoz az 5 nagy (Franciaország, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország, Spanyolország) és a vendéglátó ország Ukrajna csapódott. Bár az elődöntők során jó dalok is kiesnek – ami törvényszerű egy ilyen versenyben, mindig hatalmas bulit csinálnak a résztvevők.

Ahogy egyre robogtunk előre a héten, az olasz dal győzelme, mint veszélyes jövőkép úszott a látóterembe. A fogadóirodák az első helyen hozták, én viszont se a fickót nem tudtam hova tenni, se a körülötte táncoló gorillajelmezest. Francesco olaszul énekelt, és a dalból árad valamiféle vidámság, de enyhe idótizmus is. Visszautalok Verka Serduchkára. Ő több szempontból is kifogásolható figura volt 2007-ben: transzvesztita előadóként egy se füle-se farka, kevert nyelvű angol-német számmal, komikus színpadképpel, fellépőruhában és tánccal majdnem megnyerte a dalversenyt. És nem sajnáltam volna tőle, mert valahogy vicces fazon volt. Francesco ellenben sehogy sem akar szimpatikus lenni, és úgy általában rühellem, ha idótaságot látok egy sorozatban, a színpadon… és annak még lelkes rajongói is vannak.

Portugáliát is lehetséges győztesként emlegették, az elődöntő után pedig egyre biztosabbá vált, hogy 2018-ban Lisszabon ad otthont a rendezvénynek. Alapvetően egyik országgal sincs bajom, bárhol lehet Eurovízió. De pont a portugál dal volt az, amit a TOP42-es listámon már hetekkel ezelőtt sereghajtónak tettem, amit nem tudtam nyugodtan sosem végighallgatni, mert a Facebook, egy zacskó Pombär maci, de még a hólyagürités is izgalmasabbnak tűnt nála. Az okosok persze elmondták, hogy Salvador dala maga a művészi esszencia. Nemzeti nyelven előadott, egy portugál zenei stílusban méghozzá, a 30-as éveket idéző dallamvilággal, kellően konzervatív előadással, a szeretetről szóló pozitív üzenettel. Na és hova szarjak? Úgy mondják, hogy érzelmi intelligencia kell ahhoz, hogy Salvador dalát értsük, de azon kívül, hogy eddig elaludtam rajta, most pedig felbaszom az agyam, ha csak meghallom, nem sokat változott a véleményem. Még Jamala győzelmével sem álltam ennyira hadilábon, mert előbb-utóbb csak belenyugodtam, de ezt a rakás fostalicskát sose fogom megszeretni. Fogalmam sincs hogy a nemzeti zsűrik és a közönség mit talált benne ellenállhatatlannak, hogy fölényes győzelmet szavaztak neki.

Korábban Salvadorról megszellőztették, hogy szívátültetésre vár, mások azt mondják, sérvműtéte volt de előbbi maradt a köztudatban, és a betegségére hívatkozva minden pre-eurovíziós buliról kimentette magát, még a próbákon is a lánytestvére énekelt. Ilyen se volt még a dalversenyben, de azt mondom oké. Viszont erre – szegény beteg fiú, lehet meg sem éri a jövő évet, nyeressük meg vele a versenyt, had legyen boldog – tudok csak gondolni, mire a fölényes győzelem. Nekem senki ne mondja azt, hogy aki Loreen – Euforiáját végigbulizta, vagy Mans Zwerlöv LED-falát megcsodálta (Sergej-ével egyetemben) most egy olyan számot favorizált, aminek se dallama, se igazán üteme, és látvány sincs benne – hacsak nem az, ahogy a hapsi úgy vonaglik, mint valami fogyatékos. Tessék kimondtam. És nem érdekel, hogy „Átérzi a zenét.” Ha más így rángatózik és összehúzódik, normális körülmények között azt mondanád, amit én. Nem tudsz meggyőzni. A dalszöveg se túl érdekes. Igen, megnéztem az angol fordítást, és ugyanolyan shit, mint minden más szidott eurotrash dal.


Pedig úgy megfogdtam, hogy nem dühöngök majd a portugál győzelem miatt, de kinyírta az eurovíziós hangulatom egy életre. És az ilyen számokkal (szakállas nő a másságáról énekel, ukrán nő egy egykori orosz megszállás szenvedéstörténetét adja elő, ami beleillik az aktuálpolitikai helyzetbe) és a portugál fickó – azt érik el, hogy legközelebb mindenki valami béna, lassú számot fog küldeni, ahol tikkel az előadó, és 10x elalszok a műsor alatt.

9:16 PM

Eurovíziós Dalfesztivál 2017 – Második elődöntő

Posted by Mystérieux lettres



A második elődöntő valamivel gyengébb volt, mint az első. Itt is akadtak kedvenceim, mint a román jódlizás, az ír Branden Murray Dying to try című száma, a svájci Timebelle Apollo-ja, de akár a bulgár Kristian Kostov Beautiful Mess-je. Egyenként mindegyik erős szám, a románok (Ilinca feat.Alex Florea) színpadi jelenléte erős, míg a Timbelle cukormázas háttere még a cukiságot kedvelőket is elriasztotta. Kristian Kostov dala például sokáig nem győzött meg. Szép volt, de kevésnek éreztem a dalszöveget, ami főleg a refrénnél azért elég fontos.

Ugyanakkor pont a refrén volt jó IMRI-nél, és gáz a litván Fusedmarc-nál. A Fusedmarc-hoz hasonlóan San Marino párosa, az immár negyedik alkalommal Eurovíziós színpadra lépő Valentina Monetta, és Jimmie Wilson is hasonló hibába esett. A döntős spanyolnál is ugyanez a helyzet, mégpedig: a szóismétlés. Nem kell 2x-3x elismételni a refrénen belül, sőt egymás után ugyanazt, mert sérti a fület. Még egy dallamos, szerethető zenei alap esetén is.

A zenei alapokról annyit, hogy talán a fehérorosz Naviband, ami nemzeti nyelven énekelt a magyaron kívül, és annyira össze-visszaságnak tűnt a dal, hogy még erőm sem volt megállapítani hol kezdődnek a verzék, és hol a refrén. Persze a maga nemében ez a fajta életöröm és vidámság, amit a páros a színpadra csempészett ritka. és valahogy eurovíziótlan. A profi produkciók legalább olyanok, mint az első elődöntős Robin Bengtsson-é. Csak hamis hangok nélkül.

Azért el kell ismernem, a horvát Jacques Houdek dala is tetszett, habár ha két hangszínt váltogatva énekel valaki, baszni tudja a csőröm. Nem tudom, hogy a zene feledtette el velem ezt, vagy ő tudta profin kivitelezni a dalt, de azon kívül, hogy látványra nem volt valami ütős hogy egyik „személyiségéből” a „másikba” kapcsolt, nagyon rendben volt ez a dal.

Különösebb bajom nincs a magyar indulóval, az Origo refrénje zeneileg erős, dallamos, a rap betét viszont nem tetszik. Bár sokan szídták a szakmai zsűrit, mert Pápai Jocit előrenyomta, talán még jót is tett az Eurovízós versenyben való részvételünknek. Miről is szól végül is a verseny? Magamutogatásról. Buliról. Nemzetiségekről, üzenetekről, és talán a legutolsó a dalok üzenete. Nem mondom, az Origo „átkozódása” nem feltétlenül jó üzenet, de legalább őszinte.


A dalokat persze nehéz rangsorolni, ízléstől függ. Engem például Nathan Trent untatott, az észt „Verona”-ra, dán „Where I am”-re vagy a szerb „In too deep”-re pedig még megközelítőleg sem emlékszem, Jana Burceska Dance Alonja csak a videóklippel ért valamit, Claudia Faniello elismerésreméltó hang, de a dívás dalokra igazán nincs szüksége a színpadnak. A holland OG3NE egy családi tragédiát kihasználva vitte színpadra a dalt, és az üzenete még tök jó is. a norvég JOWST refrénje – igen, mert nekem a refrének nagyon bejönnek – szerintem az egyik leghipnotikusabb volt az egész este.

8:50 PM

Eurovíziós Dalfesztivál 2017 - Az első elődöntő

Posted by Mystérieux lettres



Az Eurovíziós Dalfesztivál 2017-ben is elstartolt, ám a rajongók már az első elődöntő előtt árgus szemekkel figyelték a felsorakozó dalokat. Annyi elmondható erről az évről, hogy hogy sok a túlhype-olt dal, méghozzá a szarabbik fajtából amit zsákba kötnék, és ledobnék egy szakadékról…

Ukrajna nyerte a tavalyi megmérettetést. Nagy nehézségek és sok kételkedés után megépült a verseny helyét adó stadion, a 42 ország küldöttei is kiválasztásra kerültek. Az oroszok idén nem szerepelnek, miután egy ukrán törvényre hivatkozva a vendéglátó ország bojkottálta a jelöltjük beutazását. Úgy tűnik, hogy most már minden évre jut valami botrány az Eurovízó háza táján.

Egy ismeretlen rapper és táncosok nyitották meg az Eurovíziós hetet. Jamala csak a műsor közepén adta elő az 1944 című számot, ami meglehetősen erőteljesebb színpadi produkcióval párosult, mint tavaly. Egy újabb szerzeményét is előadta, és bár sokáig hadakoztam a győzelme ellen, egész jól sikerült a fellépése.

Mivel Gundel Takács Gábor könnyes búcsút vett a közszolgálati tévének, a kommentátori székbe Fehérvári Gábor Alfréd, ismertebb nevén Freddie került, Rátonyi Kriszta szárnysegédeként. Nem voltak valami jók – az Eurovízióhoz szükséges rutin és felkészültség hiányzott belőlük, Freddie láthatóan amatőrként, néhol a tévézés szégyeneként tűnt fel megjegyzéseivel.

Slavko Kalezić előadása után így kommentálta az előadó produkcióját.
„Hát Kedves Nézőink, ez volt Montenegró. Megmondom őszintén, hogy személy szerint nekem erre nem elég 3 perc, hogy feldolgozzam, de remélem, Önök ügyesebbek voltak.
Kozmikus előadásnak hívja ezt Vova, hát köszönöm ezt a súgást, mert nem ezt a szót használtam volna.”

Verka Serduchka kisfilmje előtt:
„Ha azt mondjuk, hogy ők táncolták a Lasha Dubai-t, akkor ki lehet találni, kiről is van szó.” – így konferálták fel az ikonikus énekes-komikát, aki a 2007-es Eurovíziós Dalfesztiválon második lett ma is emlékezetes produkciójával.
„Majd szóljon, aki kitalálta.” – kommentálta Freddie a hallottakat.

Verka Serduchka kisfilmje után:
„Kedves nézők én nagyon szívesen hozzátettem volna valamit, de őszintén szólva sokkot kaptam. Nem tudom mi volt ennek a jelentősége, de várjuk a megfejtéseket.”

Francesco Gabbani videójának jelentőségéről:
„Francesco úgy gondolja, hogy vannak olyan napok, amikor néhányan úgy érezzük magunkat, mint meztelen majmok. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy így még nem éreztem magam.”

Jajj de sötét vagy öregem!

Svédország nyitotta az estét. Robin Bengtsson sok hamis hangot vétett, de a nemzeti válogatós produkciót megtartva még is is bőven látványos volt a produkció a táncosvokál gyaloglópados koreográfiájával.

Grúzia színeiben Tamara Gachechiladze kiválóan énekelt, de Keep the Faith című száma borzasztóan dívás és unalmas vot. A hölgyemény vörös szőnyeges felvonulásával nem is hagyott jó érzéseket az emberben, de Dihaj sem tűnt valami rokonszenvesnek a gálán.

Ausztrália a korábbiakhoz hasonlóan aktív résztvevő, tavaly kiváló produkcióval, idén egy gyengébb,de biztos továbbjutóval gazdagította a döntő sokszínűségét. Isaiah előadása is több helyen hamis volt, úgy tűnt, hogy izgul is a kihívás előtt.

Albániából Lindita egy mennyasszonyi ruhában énekelt, a dala közepes volt, különösebben jót, de rosszat sem tudok rá mondani. Ugyancsak igaz ez a finn Norma Jones-ra, aki jól énekelt, de egy gyászdalnak felelt meg a muzsika. Az újabbak sokat szereplő Csehországra is ezt a sémát húzhatom rá.

Nemúgy a közönségkedvenc Blanche-ra, Belgiumból, akit már a City Lights megjelenésekor favorizálni kezdtek – egy többnyire egy hangszínnel elénekelt dalért. Nos Blache nemcsak hogy nem találta el a stúdióverzió hangjait, de látszott, hogy mindjárt elsírja magát és összeesik a színpadon.

Slavko Kalezić-re esett a választás, hogy az LGBT közösséget képviselje. A montenegrói énekes Tamara-hoz és Dihaj-hoz hasonlóan nem tűnt valami szimpatikusnak az interjúi alapján, néha tényleg úgy tűnt, hogy a megbotránkoztatásra hajt. (A videóklipből és viselkedéséből sugárzó homoszexualitás, a hajcopfpörgetés és szoknya miatt.)

Ha már az ellenszenvesebb daloknál tartunk, a portugál Salvador Sobral-lal kapcsolatban megoszlanak a vélemények. Úgy gondolom, egyenesen nevetséges győztesként emlegetni, ugyanakkor baromi jó marketing van benne: Szegény fiú még a próbákon se vehetett részt, mert sérvműtétje volt és rehabilitálni kellett (vagy szívátültetésre vár más pletykák szerint.). Úgy rezzen néha össze, mintha az ideg beleállna, látszik is rajta, hogy nem egészséges, így viszont megveszi kilóra a nézőket és a szavazóirodákat is. Biztos a portugál dal stílusa és az előadás bejön valakinek, de én konkrétan az ellensége vagyok.


A görög dalnál nem tudom mi a kifogásom, de ha hallom, nemtetszést ébreszt. Artsvik (Örményország) refrénje jó, de a színpadi produkció szegényes. Ha a videóklipből átemeltek volna valamit, még azt mondanám, hogy ez igen… de nem. Lettország énekesnője viszont a Barbara Dex díjra biztosan pályázhatna. (Legbénább ruha.) Szlovénia refrénben jó, de csak közepes maga a dal, Lengyelország képviselője pedig talán az esten a negyedik, aki szerethető dallamokat hozott az Eurovízóra.

10:42 PM

Assassin’s Creed

Posted by Mystérieux lettres



Mint minden játékfeldolgozástól, úgy az Assassin’s Creedtől is várták a csodát, és ha már kijött, miért ne verték volna bele a csúfot. Manapság mi az, amiről egyöntetű elismerő kritikákat kapunk? Mindig van valami, amibe beleköthetünk. Néha én is ugyanígy teszek, de amellett, hogy a nemtetszésemet kifejezem, a tetszésemet is. Bevallásom szerint attól, hogy valamit fosnak mondanak, még szerethetem.

Nos a játékhoz sokat nem tudok hozzátenni – sose voltam igazán a gamer világ része, viszont a hozzá kapcsolt videók hangulatosak. Ha a látványvilág megőrzésével megvalósították volna a cselekményt, talán még el is tudták volna adni, mint szuperprodukciót. De túl sok jelenet kötődik a jelenhez. Túl sokszor ugrunk vissza, hogy lássuk, az assassinok napjainkban hogyan élednek újjá. És pont ez a film gyengepontja. Én legalábbis szívesebben vizslattam volna az 1492. évi Itáliát, hiszen a díszletekkel és látványos mutatványokkal a vászon is felrobbant volna.

Kétélű fegyver ez. Egyrészt a CGI jól sikerült elemeit elismerem, a forgatókönyv viszont gyenge. Nincs dinamika a történetben, a harcok bár ütemesek, üresek. A karakterszerethetőséget egyáltalán nem célozták meg: a főhőssel még szimpatizálni sem tudtam. Michael Fassbender persze jól dolgozik, de talán ide valaki mást kellett volna rakni. Rajta kívül Jeremy Irons aki a megjelenésével is elvisz egy filmet – és itt is elég egy jelenet, hogy megvegyen kilóra a játékával. Ez a pasi egy ikon. Vannak rosszabbul sikerült szerepei is, de mégiscsak, mint nagyöreg az elsők között van, ha idős, tiszteletreméltó színészeket kellene sorolni.

Van egy egészen észrevehetetlen romantikus szál, ahol Ezio leszármazottja egy templomossal akár… de mégsem. Mert a csaj úgy hülye, ahogy van. A film elején még az erőszak gyógyításáért küzd, és nemcsak hazudik, hisz is benne, hogy a szabad akarat, és abból következően az agresszió kezelhető, ha megtalálják az ellen szegülés jelképét, ama bizonyos almát, amitől Ádám és Éva szemei megnyilatkozának.
Ugyanakkor amikor az assassinok a titkos (nem is olyan titkos) templomos gyűlésen bemutatják az Almát, a nő megsejti, hogy az apját meg fogják ölni, és egy szomorú kutyaarcon kívül semmi ellenállást nem mutat. Ő is érzi, hogy a férfi tévúton járt – gondolhatja a kedves néző, de a legnagyobb WTF, hogy az apja holtteste fölé görnyedve már bosszúszomjas kertitörpeként morog, hogy az assassinok legnagyobb ellensége lesz, visszaszerzi az almát, levadássza az eretnekeket, blablabla.


Szóval igen, vannak hibái bőven, de ha az ember ezeken túllép, egy baromi jó fantasy alapokkal megálmodott közepes filmként simán megnézheti. 

9:17 PM

Legendás lények és megfigyelésük

Posted by Mystérieux lettres



Gyerekkorom egyik meghatározó élménye, amikor az első Harry Potter könyvet elkeztem olvasni. Nem haladtam vele gyorsan, hogy minél jobban beszippantson az élmény, és az elsők között néztem meg a filmeket a moziban. Legalábbis egy ideig. A történet később sötét tónust kapott, kiderült, hogy a muglik világához hasonló rasszizmus és háboruskodás a varázsvilágban ugyanúgy jelen van.

Később lecsengett a sztori, és megjelent egy színdarab, aminek a nyers formáját Az elátkozott gyermek címmel Magyarországon is kiadták. A Legendás lények és megfigyelésük – ami eredetileg egy pároldalas tájékoztató füzetnek felel meg – pedig már készülőben volt. Idő közben nem is 3, hanem 5 filmmel terveztek, és megjelent a mozikban az első rész.

Göthe Salmander bohókás angol férfi, akinek a táskájából egy kész állatkert nyílik, és aki azért utazott egészen Amerikáig, hogy az egyik hozzá került őshonos varázslényt szabadon engedje. Nem sokkal a megérkezése után a táskájában rejtőző egyik kiskedvence – majd több másik is – megszökik. A muglik között így is feszült a közhangulat. Egy fanatikus asszony a boszorkányok ellen izzitja a népet, és egy sötét varázslény támad meg embereket. A helyi varázslók minisztériuma tehetetlen, míg az egyik befolyásos tagjuk egy nagyerejű gyermeket keres.A két történeti szál Göthe okán ér össze. Kezdetben úgy hiszik, hogy a mugligyilkos lényt ő eresztette el, majd amikor kiderül, hogy a tásájában volt egy hasonló – halálra ítélik. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy hasonló ítéletet kap egy minden lében kanál menesztett auror is, akit a médium testvére szeretne megmenteni. Így mindenki megmenekül, kivéve a gyermek nem, akit annyira keresnek…

Mint kiderül, a gyilkos szörnyeteg valójában egy gyermek elfojtott varázsereje, és mindennél hatalmasabb, amiről eddig tudomása volt a boszorkányoknak. Valahol egyértelmű volt, kit is emelnek ki – hiszen a film nem hezitál jelentéktelen karakterekkel, minden percének oka van. Bemutatja a varázslényeket, elmondja róluk a legfontosabb tudnivalókat. demonstrál, ha arra van szükség – és közben a szereplők között emberi kapcsolatokat épít. És az emberi kapcsolatok okán lendül előre a cselekmény, a szeretet, törvény és becsvágy pedig a különböző világokat és értékrendeket mutatja meg.

Ez a film persze nem azt mutatja meg, mint a Harry Potter filmek. Ott először megismertük a gyermeki csodát, majd a szereplőknek idejekorán fel kellett nőniük, és a felnőttek világa steril maradt. Itt viszont már azt látjuk, hogy minden karakter önálló, megvan a varázsvilágban a szerepük, döntéseket hoznak szabadon, bár mendemondaként Grindelwald – egy gonosz sötét varázslóról említést tesznek – mégse olyan komolysággal, mint ahogy anno Voldemort  Nagyurat harangozták be. Ez a film egyik nagy hiányossága is: bár az első képkockákon átforduló újságcikken kívül nem nagyon hallunk a mágusról, akinek rettegésben kellete tartania. Még igazán merész belépőnek sem tartom, ahogy megjelent.

Johnny Depp szerepeltetését indokolatlannak gondolom. Ő tipikusan az olyan filmekben fér meg, mint a Karib-tenger kalózai, Alice, Swenney Todd vagy Ollókezű Edward. Egy ilyen fizimiskával (és múlttal) nem hiszem, hogy komolyan tudnám venni. (Ezt a hibát már elkövettem a The Walking Dead esetében is.) Ugyanakkor Colin Farellről sem gondoltam korábban, hogy ennyire passzolni fog a szerepbe, mondván: DEHÁTEZCOLINFARELL! Pedig attól hogy valaki Hollywood-i filmekben tűnik inkább fel, még nem feltétlen kell egy ilyen produkcióban leírni. Eddie Redmayne viszont hozza a tőle megszokottat: a furát. És ez jól áll neki, habár minden szerepében egy picit ugyanolyan. (De ki nem? Depp is egy kaptafára készülő filmekben vállal szerepet.)


Összességében persze jó volt, mert jó az alapanyag, szimpatikusak a színészek és a hősök is, és egy rég látott, de korábban a szívünkbe zárt világba kalauzol a sztori. Hogy ezt hogy fogják folytatni, nem tudom, de az előzetes pletykák nem sugalltak valami jót. (A múltban.)

9:35 PM

Suicide Squad –Az Öngyilkos Osztag

Posted by Mystérieux lettres



Azt mondják, hogy az Öngyilkos Osztag, a Messiásként várt DC mozi keservesen megbukott. Pedig szinte mozgalmat indított el, még mielőtt egyáltalán kijött volna. Harley Quinn hasonmások futkároztak a conokon, Jokert Heath Leadger méltó utódjaként emlegették, és azt gondolták, hogy a Marvel árnyékából a DC végre kiemelkedik. A kritikusok véleménye azonban lehúzó volt. A közönség őrjöngött – még mielőtt nem látták volna a filmet, és jutottak volna hasonló következtetésre.

Szerintem mindenkinek érnie kell kicsit. Elég a hatalmas elvárásokból. Ha lecsitul a drukk, egy közepes film is jó lehet. Így a hibaként értékelt töredékek már nem is annyira vészesek. Csak nézzük meg miket említettek kifogásolhatónak:
A film elején mindegyik karakter kap egy flashback jelenetet. Így nagyjából körvonalazódik hogy kicsodák-micsodák-mit tudnak. Egy átlag embenek, aki nem a képregényeken szocializálódott, nem mond semmit Deadshot, Harley Quinn, El Diablo, Katana, Bumeráng vagy Gyilkos Krok neve. Igen is be kell mutatni őket, hogy legalább halvány lila sejtésünk legyen kiket is nézünk. Szokták mondani, hogy „Ha nem tetszik, csináld jobban.” Butaságnak tartom, amikor 12 éves fruskák ezzel dobálóznak, mert a kedvenc „énekesük” dalait szapulja valami ritka értelmes tag a youtube-on, de érdekelne, hogy milyen megoldást képzelt el a tagok megismertetéséhez egy fanatikus.

Maguk a karakterek érdekesek. (Oké, Bumeráng csupán egy tolvajnak tűnik, aki ellenállhatatlanul vonzódik egy unikornus plüsshöz. Katana pedig a japán rajongók örömére az anyanyelvén vakantja el néhányszor magát, és nagyon badass tekintettel néz előre, de a lelkeket gyűjtő kardján kívül teljesen jellegtelen.) És itt jön aki igazán számít: Deadshot, Will Smith prezentálásában, nemcsak bérgyilkos, családapa is.. El Diablo életét tragédia övezi, és nem az a piromániás bűnöző, akinek gondoljuk. Harley Quinn agyát bár kisütötték, néha érzi, hogy Jokerrel inkább lenne normális szülő két gyerek mellett, mint rossz kislány. Azt hiszem, ezzel meg akarták mutatni, hogy egy szuperbűnöző nem feltétlen velejéig gonosz. Nekik is vannak álmaik, ők is szeretnek valakit. A világ nem csak fehér és fekete, ahogy egyértelműen nem lehet mindenkit egy kalap alá venni. Ez alól maximum az X-men antigonistájához hasonló Varázslónő kivétel, akit több ezer éve imádtak, majd elzártak, és most találjátok ki: hát nem el akarja pusztítani a világot?

Az előzetesekből úgy tűnhetett, hogy Jared Leto Jokere kitölti a filmvásznat, de valójában 10 percnél többet nem is látjuk. Ha ez nem lenne önmagában pofon, sokan hőbörögnek, hogy a retard-faktort túlzásba viszi. Ugyanis mindenki más Jokere jobb volt – nem teljesen hibbant, aki maximum a nevetésével palástolta a cselekvés hiányát. És még egy jó szállóigéje sincsen… nem tudom, nekem Jared Leto tetszett a szerepben. Ha egy Batman feldolgozást látunk, mindig valamiben mások a karakterek, hoznak újat, és régit maximum azért szapulhatóak, mert a sztenderdtől eltérnek. Ezt nem mindenkinek veszi be a gyomra.

A mintegy kétórás játékidő felvezetése teljesen rendben van, de alig hogy átlépjük a bűvös egy órát, mintha minden lendületből kivesznek. Már nem érdekes, hogy összekovácsolódik a csapat vagy sem, és milyen búbánatosan iszogatnak, mert megtehetik. A feleslegesen hozzátoldott jelenetek – ami építkezésül szolgált volna a fő történeti szál elsikkadását eredényezte, ami ha belegondulunk, harmatgyenge.


Innentől látvány és néhány meglepő jelenet ide vagy oda, megértem, ha sokakat nem köt le a szupermozi. Viszont teljesen szarnak beállítani mégiscsak túlzás. Vannak hibái, de a karakterei izgalmasak, a betétdalok szuperek, és nincs nagyon gagyi CGI se, ami kiszúrja a szemet. 

9:02 PM

Batman Superman ellen – Az Igazság Hajnala

Posted by Mystérieux lettres



A Marvel Univerzum nemcsak dollármilliárdokat hozott az elmúlt pár évben, filmjeiben, karaktereiben egyedülállót is szerethetőt alkotott. Ellentétben vele, a DC nem építkezett tudatosan, és a moziba kerülő filmjei rendre izzadságszagú próbálkozásnak tűntek, amivel a konkurens stúdióval szemben próbálták felvenni a versenyt. A nézők persze regénykedtek. Nekem kifejezetten tetszett a pár legutóbbi Batman film, az Acélemberre már nem is emlékszem, viszont a kettő ikonikus hős összeeresztése már az előzetesek alapján is bukásra volt ítélve.

Szinte közmegegyezés, hogy a „Batman Superman ellen – Az igazság hajnala” rossz. Maga a film DVD változata 3 órás, és akár minden jelenetet ki lehetne kritizálni benne. Tényleg nem egy Marvel mozi. Ott még a gyengébb minőség is színvonalas. Ugyanakkor ha nem növekvő elvárásokkal – és a kimaradt jelenetek figyelembe vétele nélkül próbálom elemezni, nem volt rossz. De jó sem. Ha tanulás közben be van kapcsolva, és az ember hallja, rá-ránéz, még kifejezetten élvezhető is.

A DC blockbusterek talán azért nem működnek, mert túlbonyolítják őket. Nagy hangsúlyt fektetnek a karakterekre, de nem sikerül emberközelinek megírniuk őket. A hétköznapi érzelmek, az emberi kapcsolatok sekélyes, és hosszúra nyúló ábrázolása a filmjeiket pont, hogy nem előre viszi. A Batman vs. Supermanben is megfigyelhetjük mennyire a hősök veséjéig próbálnak láttatni, és nem látunk mást, mint befordult „embereket”, akik másra sem képesek, csak őrlik magukat. Hosszútávon nem jó választás pesszimista, haragvó szuperhősök harcára órakat áldozni, és minden hangyapiszoknyi részletre kitérni.
t
A feszesebb tempó nemcsak a történet, de a szereplők dinamikájának is jót tenne. A lényegi részeket kell kiemelni – így például az unalomba nyúló beszégetések és álomjelenetek igazán feleslegesek. A forgatóköny, a rendezés – semmi sem elég összeszedett, maximum a színészek próbálják a gyenge alapanyagból kihozni a legjobbat.

Nagyon gáznak tartom Batman páncélját, a kiégett, öreg szuperhős sértődöttségét, mert eljárt felette az idő, de még menne az öregapó aprítani a népet. Talán a szűklátókörűsége zavar a legjobban: Ha egy isteni képességű szuperhős rombol, hogy megmentsen – nem tudni, mikor tombol azért, hogy pusztítson: Így jobb elejét venni mindennek, és addig kinyírni, amíg az emberiségnek van rá eszköze. Mert elhozta a privát háborúját Batman városába, már a szikkadt denevérnek jogalap mindenre. Ő persze ártatlan bárány, aki megbélyegzi a bűnözőket, akiket ezzel a börtönben halálra is ítél. De ezt ő a saját kis játszóterén –emberként – megteheti.

Azért Supermant sem kell félteni. Borús képpel viszi végig a filmet, néha nagyon badass, de sokszor hasznavehetetlen. Bár köré szerveződik a konfliktus, annyira jellegtelen, mintha alig szerepelne valamit. Abból a szempontból érdekes a karaktere – hogy az ünnepelt hősből hogyan válik üldözött bűnbak, majd újra ünnepelt hős, mert az emberi faj olyan, mint egy nagy f… Mindig az jó vagy rossz neki, amit a média vagy néhány nagypofájú megmondóember reklámoz.

Ha valami igazán jót ki lehet emelni a filmből, az Jeremy Irons. Nagyon bírom a hapsit. Kisugárzás, rutin – erre még olyan nagy nevek se képesek, mint maga Ben Affleck, aki a bőregért játsza. Alfred csípős megjegyzései, és egész figura maga pedig akármelyik feldolgozásban látom, profi.
És ott van még Lex Luthor. A zavarodott fiú, aki csak metafórákban tud beszélni, de az epikus monológba még így is belezavarodik. Egyértelműen a szövegei vitték a prímet, de a motivációja, a cselekedetei miértje nem volt kibontva, hasonlóan más karakterek kidolgozatlanságához.


Mivel közeleg az Igazság Ligája, Wonderwomant is megszellőztették, ott van Flash, és pár arc még láthatáron van – hiszen ezt is beleerőltették, hogy Batman-bácsi össze tudja halászni a kis szuperhős csapatot. Ha ebből a szempontból nézem ez a film lehetett volna kettő is, kevesebb dumával és nem ömlesztettek volna bele több ötletet egy igazán erős helyett.

3:11 AM

Doctor Strange

Posted by Mystérieux lettres



Mondtam már, hogy Benedict Cumberbatch az utóbbi évek egyik legjobb színésze? Michael Fassbander mellett… Én a Sherlockban ismertem meg először, majd jött a Start Trek Sötétségben, a Kódjátszma, és most a Doktor Strange, hogy csak a legfontosabbakat említsen. Mindegyik produkcióban hasonló kaliberű figuraként jelenik meg: és jól áll neki a „szuperség”. Ezek után kihagyott ziccer lett volna, ha nem teszik szuperhőssé.
Stange világhírű idegsebész, akinek a gazdagságánál csak az egoja nagyobb. Egy autóbalesetet követően roncsolódik a keze, a nyugati orvoslás pedig nem sok jóval kecsegteti. Utolsó mentsvárként keletre utazik, hogy megtudja, hogyan gyógyulhat meg.

A Kamar-Taj nem csak holmi hókuszpókuszokat kínál. A keleti filozófia pszichedelikus élményekkel kavarodik, és bár a titokzatos szerzetesrend tagjai varázslónak nevezik magukat, mégsem egy egyszerű Harry Potter sztorit kapunk. Pár éve ha valaki azt mondja, hogy a Marvel Univerzumba a mágia is begyűrűzik – nemcsak a földönküliek és a szupertechnológiák – röhögtünk volna egyet. Manapság brutális összegekkel dobálózik a stúdió – amiből tetemes bevétele is van –, feszített tempóban készíti a jobbnál jobb filmeket és folytatásokat, még az apróbb hősök alá is jó mozit tud rakni, úgy, hogy pl. az X-men vagy Pókember nincs a kezében. A mérleg pozitív oldala így még a varázslatot is indokolja – hiszen a Marvel nem bukhat bele.

És tényleg nem. Profizmussal mutatja be Doktor Strange-et, az embert, és Strange-et a szuperhőst, aki gondolkodás nélkül harcol másokért, és nem kér érte semmit. Strange olyan kaliberű figura, mint a Vasember filmek Tony Starkja, és úgy néz ki minden potenciál megvan benne, hogy az így is tetemesre duzzadó Marvel Univerzumban kiemelt helyet kapjon. A készülő Marvel filmekben már meg is van a helye, hiszen a stúdió imádja a crossovereket. Reméletőleg hamarosan a saját filmje is megkapja az esélyt a folytatásra.

Persze ha nevén nevezzük a dolgokat – nehezebben áll kötélnek az ember. Én is szkeptikus voltam. Még a The Magicians se hiánypótló a témában, de minden történet más nézőpontból meséli el ugyanazt. Ugyanakkor a Doktor Strange világában nem feltétlen állja meg a helyét a kategorizálás. Maradva keletnél, a tükörvilágnál, asztráltestnél, csakráknál, annál, hogy a lelket rá lehet beszélni, hogy gyógyítsa meg a testet – illőbb lenne valami ezoterikusabb nevet adni a Kamar-Taj növendékeinek. A varázsló túl snassz, Thort se földönkívülinek mondjuk, és Hulk se szörny…vagyis hát… o.O

Miután annyit lamentáltam egy ilyen aprócska kérdésen, elnagyoltnak tűnhet, hogy pont a történeti hiányosságokat hagyom csaknem szó nélkül. Ez van. Egyszerre nem működhet minden. Van egy érdekes pasi és egy olyan látványvilág, amitől fejreállok, és forgok, mint a bugócsiga. Utóbbi a legszembetűnőbb pozitívum. A tér és tárgyhajlítás annyira működik, hogy legszívesebban a vászonba ugranék, hogy én is a részese legyek. Hiányolom, hogy Kaecilius karaktere kétdimenziós marad, Mads Mikkelsen pedig még lehetőséget sem kap, hogy egy kicsivel több mélységet nyomjon bele. Tudom, a játékidő… Én örök elégedetlen.

Nagyjából ez az én szívfájdalmam összesen. A kidolgozatlanság. Nem széljegyzetek kellenek a világról, csupán az antihőst kell jól bemutatniuk. Az őt követő hívek szempontjait. Karaktert adni a karakternek. Egy jó filmtől odacövekel az ember a székhez, és ha 10-15 perc plusz kell, én megszavazom neki. Mondjuk így is majdnem két órán át tart a cselekmény, de nem maradt kihasználatlanul egyetlen perc sem. Erős párbeszédek és humor pótolja a hiányosságokat.


A színészválasztás – mint mindig Pazar. Nem fogom még egyszer leírni, hogy Cumberbatch mennyire jó – de, mégiscsak leírtam. :D Ha valaki egy szerepben jól mutat, ott lesz a következő ugyanolyan, ahol ugyanolyan pöpec. Ez már csak azért is állja meg a helyét szerintem, mert pont ma egy komment kapcsán találtam vissza A Katedrálishoz, hogy lám, hát nem Eddie Redmayne kacsintott vissza az egyik képről? Sejtem, hogy abban a sorozatban is valami furcsa fiút játszott… Vagy ő a fura. Néha az egyik ugyanaz, mint a másik. És a furcsa nem feltétlen rossz.

10:43 PM

X-men: Apokalipszis

Posted by Mystérieux lettres



Első nézésre az X-men: Apokalipszis elfelejti a jól bevált receptet, és egy egyenmozit hoz, ami manapság annyit jelent: látvány és akció, nulla történet nélkül. Amikor láttam, még talán fel is háborodtam az jellegtelensége, széttagoltsága, elhollywoodulása miatt. Az idő megoldja – szokták mondani, közben újra is néztem – mert régi élményről az ember nem írhat friss kritikát – és most úgy vagyok vele, hogy hossszú volt, néhol tényleg darabos, és igen, se X professzor, se Magneto nem kapott lényegi szerepet, elnagyolták a karaktereket, En Sabah Nur –pedig tök lapos antihősként jelent meg… De nem volt ez olyan rossz.

Az első 8 perc az időszámtásuk előtti 3600-ba kalauzol minket. Óegyiptom mindig is különös helyet foglalt el a szívemben. Ha létezne reinkarnáció, és hinnék benne… (ez a sok fránya feltételes mód) még azt hinném, hogy a vonzalmam egy korábbi életemhez köthető. A hívők legalábbis mindig így magyarázzák, ha valamit az ember kicsi csíra korától megmagyarázhatatlan okokból szeret… De lehet, hogy ez az emberi psziché evolúciója. Sok gyereket valahogy pont ez és a dinoszauruszok témája fog meg, hogy utána szembesüljenek a modern világgal.

Rég láttam már normális óegyiptomos filmet, vagy jelenetet, amiről azt mondhatnám, hogy profi, így ha díjazni lehetne (megint feltételes mód) nem kérdés, hogy az X-men: Apokalipszis bevezetője elismerést érdemelne. Figyelemfelkeltő, gyönyörű az ábrázolás, lélegzetelállítóak a színek, kellőek sötét a hangulat, a felkonferáló szöveg is a toppon van. Azt hiszem ezzel el is mondtam, hogy a két és fél óra egyik legjobb jelenetét el is sütötték az elején.

Jön a következő jelenet. Scottbam, pont az iskolai mosdóban, egy vadbarom fenyegető kopogásának hatására aktiválódik a mutáns képesség. Megismerkedünk a fiatal Nightcrowlerrel egy illegális mutáns-ketrecharc során, Magnatoval, aki egy lengyerországi városkában jómunkásember és gondos családapa. Scott találkozik Jin-nel – ezzel is utalnak későbbi kapcsolatukra, és tisztelegnek az első film előtt, rajongóknak szerintem alap lenne. Scott a képességével kettényes és kidönt egy a Xavier életében nosztalgikus emlékeket ébresztő fát – itt még vicc is van persze. Majd Moira McTaggert a kíváncsiskodásának hála felébreszt több ezer éves álmából egy veszélyes mutánst… hol is láttunk korábban egy ugyanilyen kotnyeles nőt? A múmiában! „Egy kis olvasásból még soha nem származott semmi rossz.”

Megtörténik az első konfliktus: Eric (Magneto) megmenti egy munkatársa életét, ám a képessége használatának ára van: mégpedig hogy beköpik a hatóságoknak, és a kivonuló végbéllények véletlenségből megölik a lányát és feleségét is. Majd Ciklon és En Sabah Nur is találkozik – az ősidők óta földön járó mutáns pedig rádöbben, milyen hamis isteneket (politikusokat, katonai vezetőket) követnek ma az emberek. A vele lévő lányt erősebbé teszi, és elkezdi az apokalipszis négy lovasát (vagyis már csak hármat) maga köré gyűjteni.

Innentől több Mystique és Scott jelenet lesz, ami a film gyengepontja, hiszen az apokalipszis lovasaival (akik Magneto kivételével fiatalok) fiatalokat állít szembe. Az új generációt, ha szabad ezt mondani. Hogy ezt egy új filmtrilógia megalapozásának szánták-e, vagy csak a korábbi filmeket igazolták vele, nem tudom, de nem mondom gyagyi húzásnak. De jónak sem. Angyal, Ciklon, Psylock például nagyon háttérben marad, érthetetlen mi motiválta őket – mármint azon kívül, hogy jó a pasi beszélőkéje - hogy egy világgyilkos szörnyeteg mellett harcoljanak… Magneto (és Mystique) három film óta ugyanabban a cipőben jár. Jók – rosszak – megjavulnak – azt se tudják, mit kezdjenek megukkal, vagy milyenek.

A film másik kiemelkedő jelenete ahogy Quicksilver már másodperc leforgása alatt mindenkit megment az intézetben történő robbanástól. Ehhez a Sweet Dreams örökzöld nótája csendül fel, szóval nemcsak zeneileg, humorilag, hanem fényképészeti szempontből is bizony sikerült elkapniuk a pillanatot. Ez a film felénél történik, a sokak emlegette lejtmenet ezután kezdődik. Xaviert elrabolja az antihős, és a semmiből felhúz egy piramist, hogy a férfi testét birtokba vegye. Ezelőtt még az összes atomfegyvert az űrbe löveti, ahelyett, hogy az emberiségre célozna, ha már annyira ki akarja írtani őket.


A kis csipet csapat átverekedi magát valami megalomán mutáns-gyűlölőn, ketreceken, a Farkason, és unalmas párbeszédeken, hogy Xaviert megmentsék, aki az elméjében vívja meg a végső harcot a gonosszal – hogy aztán együttes erővel elpusztítsák a testét is (ami eleve sebezhetetlen kellene, hogy legyen.) Ja, és Magneto és Ciklon is rájön, hogy hoppá, nem jól választottak oldalt. Igen… sikerült pár sort írnom a film feléről. Ez is jól mutatja, hogy még a párbeszédek szintjén is halott volt. De ha nem nyomják tele a régi X-men filmek karakter sztárjaival, nem is a rajongóknak kedveztek volna. Próbálkoztak, látom. Nem jött össze – nem feltétlen értem, de efogadom.  Annyi biztos, hogy a mozgalmas jelenetek élesek, a kameramozgás kiváló, a CGI rendben van, ahogy a zenei alátétek is. Valószínűleg ez az utolsó film a McAvoy-Fassbender párosáva készült képregénysorozatnak. Pedig nagyon kedveltem mindkettőjüket.

8:05 PM

Fallen (2016)

Posted by Mystérieux lettres



"Van valami fájdalmasan ismerős Daniel Grigoriban…"

Egy részetek biztos kíváncsi mi újság a Lauren Kate - Fallen könyvsorozatából forgatott filmmel. 2013-ban kezdődtek az előkészületek, 2014-ben a stáb kis hazánkba utazott, hogy a Sword & Cross Akadémiának a túri Schossberger-kastélyt, a bentlakásos iskola könyvtárának a szabadkígyósi Wenckheim-kastély könyvtárát tegye meg.

Az első hivatalos hírek egy 2015 őszi bemutatót céloztak meg, de hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a Fallen késni fog. Így hát 2016 az új dátumként jött… és el is ment. Aggályos, hogy Indonéziában, Malajziában, Szingapúrban, Taiwanon, de még Hong Kongban és Botswanában is kijött, de Európában eddig az Egyesült Királyság és Olaszország vetítette csak. És még az Egyesült Államokbeli premier időpontjáról szó sincs… Nagyon kétlem, hogy a közeljövőben akár Magyarországra eljutna. Ennek leginkább a rossz hírverés, és a témaválasztás az oka. Mindenki egy kicsit szkeptikusan áll hozzá.

Mert mi is valójában a Fallen?
Egy újabb olcsó young adult adaptáció, ami próbál a mozisikerek világában érvényesülni. Nem akkora durranás, hogy kasszasiker legyen, így a forgalmazók is kétszer meggondolják, hogy megvásárolják-e a jogait. Még a Twilight-nál is gyengébb bizonyos tekintetben, és már nem 2008 van, hogy minden kislány megkajáljon egy lényegében ugyanolyan sztorit. Annyi a témában azonos könyves inger éri manapság a fiatalokat, hogy egyszerűen egy ilyen film ÉLETKÉPTELEN.
Szörnyű ezt kimondani – most biztos összetörtem pár rajongói szívet. De szembe kell nézni a valósággal: ha valamiből túl sok ugyanolyan van a piacon – és mind pontosan ugyanazt a sémát követi, az ember válogat, és a legtöbb mű elértéktelenedik. Filmként is.

Emlékeztek például a Lenyűgöző teremtményekre? A tipikus esete annak, amikor a gyenge történethez egy gyenge forgatókönyvet rakunk. De hozhatjuk példaként akár az Éhezők Viadalát, és a Beavatottat – amiket ok nélkül hosszúra nyújtottak, utóbbit az utolsó (fél) film bukása után maximum tévéfilmként hajlandóak leforgatni. A Majd újra lesz nyár, vagy a Vámpírakadémia a Lenyűgöző teremtményekhez hasonlóan alul teljesített: a Vámpírakadémia gondolom azért is, mert egy normális pasi nincs benne.

Ha angyalos téma, minden korosztály megtalálja a magának megfelelő könyvsorozatot: Cynthia Hand: Angyalsorsa például gagyi, 12 éves korig benyelhető, 14 éves kortól a Fallen, majd Becca Fitzpatrick Csitt, csitt sorozata is betalál, nagyobbaknak pedig Nalini Singh: Angyali vadász könyvei adják a természetfeletti vonalat, immár erotikus tartalommal. Gondolnátok, hogy az első kivételével mindegyik 2009-es megjelenésű történet?

Magának a Fallen filmnek persze vannak előnyei. Például az éjszakában játszódó jelenetek szépek. És a zenei alátét is hangulatos. Viszont egy kicsit olyan, mintha nem is a vászonra, hanem eleve a tévébe szánták volna. 90 percben nem lehet kifejteni egy történetet: márpedig ennyiben próbálja eladni, hogy Luce és Daniel szerelme sorsszerű, és egymásnak vannak teremtve. Ezt sokkal finomabban is adagolhatták volna. Ha a film 2 órás lesz, hát 2 órás lesz… úgy elhittem volna, hogy a lány első látásra belehabarodik, és állandóan a fiút lesi. Persze itt is leste, követte, de nem éreztem istenigazából, hogy érzelmi céllal tenné.

Nem feltétlen csak a rendező hibája, hogy nincs semmi kémia a két hős között. Addison Timlin (Luce) több szakmai tapasztalattal rendelkezik, mint Jeremy Irvine (Daniel) vagy Harrison Gilbertson (Cam), de még mindig nem annyival, hogy hiteles legyen. Vagy Lucinda Price-ként nem tud létezni a kamerák előtt. Vagy a partnerei húzzák le. Ki tudja. Nincs rendben ez az egész. És az a legrosszabb, hogy a sokat szidott CW is képes összeszedni úgy fiatalokat, hogy jól nézzenek ki együtt, jól is működjenek – hát egy mozifilmre hogyhogy nem képesek a fejesek? Vagy a forgatókönyvben keressem az okot? Végül is a legtöbb young adult filmadaptáció nem tudja jól bemutatni a párokat.

Az is teljesen jogos, hogy az Alkonyattal hasonlítják össze. Egy előzetest, de még egy filmet is egy korábbi sikerre alapozni – ami már akkor is nagy indulatokat váltott ki – nem a legokosabb dolog. (Nem tudom mennyit változtattak a könyvhöz képest, illetve ezek a hasonlóságok benne voltak-e az eredetiben.)

Amikor az angyalszobor majdnem agyonüti Luce-t, hiába copy, mindig működik. A tábortűz, a tűz a könyvtárban, a koncert, Luce ahogy motorozik… kifejezetten a Fallen erősségei. Az őket összekötő jelenetek viszont nagyon langyosak. Ahogy a lány magáról és Danielről egy múltbéli fotót talál, valamint Cam és Daniel harca a tetőpont kellett volna, hogy legyen, mégis nem tudott a film kicsúcsosodni bennük. Sok értelme nem is volt annak, ahogy a kanok egymásnak estek, és senki nem figyelt a lányra, akit bármelyik pillanatban kibelezhettek volna…
Ha engem kérdeztek, a könyvben és a filmben is Cam volt a szimpatikusabb. Az ő jelenetei mintha egy picit jobban is működtek volna. De hangsúlyozom, tévéfilmes szinten. Persze ez ne riasszon senkit vissza, hogy ha a hazai mozik is vetíteni kezdik, nyugodtan nézzétek meg. És ki tudja… lehet 5 év múlva kapunk is egy folytatást. (Ugyan a második film előkészületeit megerősítették, a nehézkes forgalmazás és a szegényes fogadtatás után nem hiszem hogy a forgatásig jutnának.)


8:22 PM

Sherlock 4. évad

Posted by Mystérieux lettres



Sír a szívem. Egy picit Sherlock, egy picit Moriarty miatt. Egy picit azért, mert ez az évad nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. The Abominable Bride címmel egy éve kiadtak egy kisfilmet, hogy az elmaradó évadot pótolják. Saját bevallásom szerint a kisfilmek mindig rontják a rajongói élményt, így teljesen ignoráltam. Ugyanakkor a hosszú szünet után visszatérve mintha nem talált volna magára a sorozat. Vagy én nem találtam rá…

Sherlock a tévétörténet legszerethetőbb magasan funkcionáló szociopatája. Kincs minden jelenet vele. Ez nagyobbrészt Benedict Cumberbatch érdeme. A forgatókönyvírók, zseniális szövegeket adnak neki – ezért őket éri köszönet. Ugyanakkor bárki is álmodta meg az idei évadot, nagyobb bakot nem is lőhetett volna. Vajon én emlékszem rosszul? Évente iszonyatos mennyiségű sorozatot kajálok meg, így előfordulhat, hogy zavar támad az Erőben.

Emlékeim szerint ugyanis sokkal jobban rakták össze az előző évadokat. A zseni és elegancia forrt össze bennük. A lenyűgözően csavaros bűnügyek, és a két főszereplő dinamikája magával ragadott. Történetvezetésben, karakterekben, tempóban, poénokban, vizuálisan újat, izgalmasat mutatott. A csavar odavágott, a hangulat beszippantott. Most viszont egy-két jelenettől eltekintve nem tudta eladni magát a sorozat. Pedig azt hiszem a két éves kihagyással a nézőket is szolgálni hivatottak: hogy minőségi folytatással készüljenek. Nem tudom, hogy a rajongóknak való beteges megfelelés, vagy a sorozatból sütő önimádat miatt, de túlpakolták a részeket. Már nem a meglepetés, vagy a rácsodálkozás okán nyílt nagyra a szemem, inkább a hitetlenkedés miatt. Elhitettek valamit, megmagyarázták, igazolták, majd kiröhögtek, és azt mondták: MÉGSEM! Ezt egyszer kijátszani még érdekes is, másodjára már bekaphatják az önismétléseiket.

Nagyon tetszett a második rész előkészítése. Ahogy egy szétcsúszott nő béreli fel Sherlockot, de Mrs. Hudson nem látja, ahogy a kamerák se, amikkel a férfit követik. Majd amikor a nő újra megjelenik: kiderül, hogy nem is ő látogatta meg Sherlockot. Sőt, talán nem is járt nála senki. Ugye, ugye… a sok drog. És bár a hallucinációt nem fogadtam volna el, mint mindent felülíró érvet, lett volna egy hangulata a dolognak. És volt is… még úgy is, hogy kiderült, mégiscsak járt nála valaki…

Itt rá is kanyarodnék a harmadik részre. Most komolyan? Egy harmadik Sherlock gyerek? Aki még a két Holmes testvéren is túltesz. Szuperintelligens szuperbűnöző, és szuperszociopata. Egyszerre személyesített meg egy nőt a buszról, akivel Watson csalta a nejét, majd a nő halála után a pszichológusát, és ő volt a fent említett titokzatos megbízó is. Esküszöm, még le is nyeltem volna, hogy Hannibal Lecter-féle kikacsintásban Eurus az évad legördögibb karaktere legyen. De Sherlockot próbáknak vetette alá – ahol már rezgett a léc rendesen. Először van tétje, és be is bizonyítja, hogy igazat mond. Majd újra fenyegetőzik, de megrándítja a vállát, hogy miért biztosítaná be magát? Hiszen hazudhat.

Ahogy pedig emlékeztette Sherlockot a múltra, amit látszólag a férfi teljesen átírt magában, Rőtszakállból, a kislány megölte kedvenc kutyából egyszercsak kisgyerek lett, és így tovább. A kislány, aki egy zuhanó repülőről segélyhívást indít, és pont Sherlockot kapcsolja Eurus… pedig nem más, mint Eurus maga. Az az énje, akit elzár az elmebetegsége. Az elmepalotájában. És ez a kislány még meg is akarja menteni Watsont, akit korábban ott kötözött ki, ahol Rőtszakállt megölte.


A harmadik részben újra feltűnik Moriarty. És a készítők kapják be. Legyenek kedvesek. Egy dolog, hogy egy hipnotikus karakter volt, de csak azért, hogy a rajongók örüljenek, nem kell idiótaként visszahozni. Itt például Eurus egyik „csemegéjeként” láthatjuk, aki a nővel való találkozása után rövid videóüzeneteket vett fel: így 5 évvel korábban előkészítve Sherlocknak az idei csapdát. Nagyjából csak kétszavas mondatokat mond, és tik-takkol, mint egy óra. És az agyam kisült… Mary is hallucinációként tér vissza, és két részen keresztül ott tartják, mintha nehezükre esne búcsúzni tőle. Egy vicc. Nagyon szétcsúszott a sorozat.

10:09 PM

The Vampire Diaries – vége a 8. évadnak

Posted by Mystérieux lettres



Egy korszak ért véget. 8 év, amit a Twilight sikere okán a The Vampire Diaries lovagolt meg, 8 év, amikor a téma életképes maradt. Az elejétől kezdve követtem, és az utolsó leheletéig vele voltam. Átéltünk jókat, és rosszakat is. Inkább rosszakat. De egy jóban-rosszban kapcsolat volt. Kézenfogva csináltuk végig. És most egy univerzum bukott az ürességbe…

Korábban kislányok hajtották álmatlan éjszakára fejüket, sírva és csodálva egy ember és egy vámpír szerelmét. Elena és Stefan… Elena és Damon. Egy háromszög tökéletes oldalai, ahol a reménytelen szerelmes srác is boldog lehet. Megkaphatja a lányt, és a sírig tartó boldogságot. A young adult regényekhez híven Elena sem egyszerű hősnő. Ember, vámpír, hasonmás és őrült halhatatlan. Minden oldalát megismertük. Elrabolták, megölték, feltámadt, megkínozták és elátkozták. Halott és élő is volt, két évadon keresztül pedig Csipkerózsika. Egy ilyen komplex lányt, aki árva, a szurkolócsapat lelke, mintadiák és mintaember – melyik természetfeletti lény ne szeretne meg? Főleg ha pontos mása egy korábbi életbeli szerelmének.

Damon. Egy sötét árny. Megnemértett fiú. Látszatgonosz. Lányok ezrei szerettek egyetlen pillantásába. S várt, hogy boldog legyen. Stefan, alias Edward Cullen 2 is új szerelmet kapott. Egy rövid, és visszafogott hatásfokon égő szerelmet, amit még maga jó ég se tudott hova tenni: a legjobb barátok ugyanis nem kapcsolati alapok. Főleg akkor nem, amikor a két karakter soha nem is pillantott úgy egymásra… Caroline pedig, akin átment már minden nagyvad…

Bonnie, akit Damon mellett is elképzelhettünk volna, korábban úgy összemelegedtek. Egy lány, aki kb. mindenkinél jobban megérdemelte volna a boldog véget, bármilyen kacskaringós úton jutnánk is oda. (Még most sem értem mitől gerjedtek úgy egymásra Enzóval. De megtörtént, bármilyen rövid ideig is tartott.)

Ja nagyon összegeznem kellene, a TVD a „Mindenki mindenkivel” tökéletes esete. Egy baráti társaság története, akik a természetfeletti városkában szörnyekkel, démonokkal küzdöttek meg, és számtalan kapcsolatot szereztek és elvesztettek. A The Vampire Diaries kockázatok nélküli sorozat. Ahol a kedvenced nem, vagy csak nagy sokára szenved ki. Azt is akkor, amikor már azt kívánod, hogy húzzon a képernyőről. Ahol a huszadrangú karaktereknek is létjogosultsága van, és a készítők olyan mitológiát képesek még a legunalmasabb pasi köré is építeni, amit épeszű ember nem.

Mondhatni, talán túl sok is volt ez a jóból. Mistic Falls városa túl sok szörnyet látott. Mágnesként vonzotta őket, és az újabb évadok ellaposodtak. Tipikusan a Twilight-tal rokon zuhanórepülés következett be. Egy ügyesebb kezdés után már nem tudtak mit hozzátenni. Ha pedig valami nem megy, részről-részre egyre több baromságot raknak hozzá, a nézők pedig a Holdig rúgják a tévékészülékük.


A Vámpírnaplókat nézni és szeretni nem szégyen. Biztos vannak pozitív pontjai is. De ilyen szenvedést tényleg rég láttam már. A finálé maga a kataszrófa. Egy utolsó sóhajtásnyi időre még minden egykori szereplőt visszahoznak. Aztán még egyszer. Megmutatják, hogy mindenki boldog, és halott. Mert egy túlvilág várja őket. Mert mindenki érdemel boldog véget. És mindenki meg is kapja. Csak a tévénézők nem…

11:40 AM

Shadowhunters – a 2. évad első fele

Posted by Mystérieux lettres



Egy éve talán még nagyon komolyan gondoltam, hogy egy sorozat akkor jó, ha… és ha nem felelt meg a szempontjaimnak, lehúztam. Idő közben rájöttem, hogy nem értéket vagy pozitívumokat kell keresni állandóan, csak ülni és nézni. Még egy közepes sorozat is lehet szórakoztató. De…

De a mai felgyorsult világban ha elfoglalja magát az ember valamivel, csak egy strigulát húz mellé. „Ez is megvolt.” Amikor gyerek voltam internetelérhetőség híján a tévére támaszkodtam, és igenis ki kellett várnom azt az egy hetet, hogy újabb rész jöjjön ki a kedvenc sorozatomból. Közben gondolkodhattam róla, és nem is követtem 20-at egyszerre, hogy ne tudjam felvenni a fonalat, amikor végre lement a várva várt következő epizód.

Tévedés ne essék, régen se voltak jobb sorozatok. És bár már az esetek többségében a természetfeletti tartalom dominál, nem mondom rossznak az egy kaptafára készülő tévéshow-kat. Erre van igény. A ma embere erre vágyik. Ingerszegény és izgalmaktól mentes a hétköznapi élet. Régen a megélhetés napi küzdelmet jelentett. Nem az volt a családok legnagyobb problémája, hogy milyen étel kerül az asztalra, a fiatalok sem azon agyaltak naphosszat, kivel-hogyan-hányféleképpen, milyen ruhában-milyen hajjal, milyen benyomást….
Háború, járvány, katasztrófa-helyzet. A félelemre reális okuk volt. Most az információ gyors terjedésének köszönhetően mindenről szinte azonnal tudomást szerzünk, és húzunk egy strigulát: ezt is megtudtam. Nem emésztgetjük élethossziglan, megyünk tovább. Hiszen nincs veszélyérzetünk, ha nem közvetlen mellettünk történik valami rossz. Egy ilyen többnyire nyugalmas helyzetben, amikor nincs tényleges világégés az emberek ingerküszöbét a természetfelettivel léphetik át, amire a fiatalabb korosztály kiváló felvevőközegül szolgál.

Ezért van maradása a legtöbb vámpíros, vérfarkasos, démonos, szellemes tinisorozatnak. Már korábban említettem, hogy a Végzet ereklyéi világa kifejezetten érdekes. Mégis a könyvsorozat elolvasása után jó, ha az első részre emlékszem, mert rosszul volt megírva. A sorozat első évada sem lépett át egy bűvös küszöböt: sőt, ami azt illeti, az könyv történetének megváltoztatásával a rajongók nem igazán szeretik. Amikor egy kedvelt könyvsorozat filmes adaptálásánál észrevettem a különbségeket, én is húztam a számat. De most, hogy kb. kis mértékben sem rémlik a könyvektől, talán elmondhatom, hogy a Shadowhunters nem olyan rossz. (Hú de sokára jutottam idáig.)

Lement a második évad fele, és történtek dolgok. Jace kezdetben egyenesbe vágott gerinccel követte az apját, az alvilágiak begyűjtésében aktívan részt vett, Valentin megmutatta neki, hogy az embereken és Árnyvadászokon kívül minden más terentmény rossz. De a fiú Clary iránt érzett vágyainak csapdájában végül a férfi ellen fordult.

Clary és Jace kapcsolata… miután „kiderült” hogy testvérek, fojtott lett. Eltávolodtak egymástól, de az érzelmeik csírája megmaradt. Miután szépen beadagolták, hogy biztos Valentin Jace apja, Clary pedig Simonnal összejött, még adtam is egy esélyt a sorozatnak. Simon sokat fejlődött, és százszor jobban megérdemelné a lányt, mint Jace. Ja, általában a reménytelen „barát” kategóriába sorolt hősöknek mindig jobban szurkolok. Jobban átjön, hogy vágyakoznak a másik iránt, mint a 0 kémiával összeboruló „szerelmesekről”. Szóval igen, örültem, hogy Simon kap egy „jó véget”. Bár Clary egészen eddig nem mutatta, hogy úgy kedvelné, még ő terelgette a fiút Maia karjaiba. Attól tartok, hogy végül Simont ejteni fogja, miután Jace mégiscsak nem Valentin fia… Pedig úgy reménykedtem. Igen, tudom, hogy a könyvben sem, de nem tök mindegy? Átírhatnák azt a rakás szemetet…

Magnust megkedveltem. A színész hitelesen adja át az érzelmeit. Úgy néz ki, hogy végérvényesen Alec mellett ragadt. Néhány fiatal lányka csorgatja a nyálát, mert míg a férfiak két nő „szerelmétől” mennek el, a nők pont fordítva. Már amelyik. :D

A napokban volt egy vita a Facebookon arról, mennyire evidens heteroszexuálistól eltérő karaktereket is megmutatni a tévénézőknek. Egy Disney rajzfilmsorozat 3 másodperces egy részlete a felhasználók körében éles bírálatot kapott. Én is mindig hangsúlyozom, hogy egy-egy sorozat homoszexuális kapcsolatot is bemutat, sőt vannak erre kifejezetten a témára épülő sorozatok is. Az én környezetemben ugyan mindenki az ellentétes nemből keres párt, így nem mondhatom gyakorinak, ha valaki a saját neméhez vonzódik, de mindenkinek el kell fogadnia, hogy ilyen is van. Ez is az emberi élet, a hétköznapok része, függetlenül attól, hogy hogyan alakult ki a személyben. Az már más kérdés, hogy egy rajzfilmben semmi keresnivalója, mert mint tudjuk a gyerekek pszichológiai, pszichoszexuális fejlődését az őket érő ingerek befolyásolják. (Ugyanakkor nem hiszem, hogy lányoknak szóló sorozatok meleg karakterei befolyásolnának bárkit is, maximum egy esetek egy részénél a yaoi és melegpornó favorizálás jöhet szóba. De ettől függetlenül is. Ez egyébként valamiért jobban elítélendő, mint amikor férfiak néznek leszbikus pornót. Pedig valószínűleg egyik sem nomális.

Belátom, engem hidegen hagy a szerelmi szál. Mindegyik. Mindenhol. Néha egy-két karakternek szúrkolok, de a romantika és nyáltenger nem az asztalom. Sajnálom. A fiatal lányok még vágynak rá, elképzelik, hogy olyan tökéletes lehet minden, mint Edward Cullen és Bella Swan kapcsolata. Hogy megtörténhet. De ne álmodozzunk. Nem egy young adult regényben vagyunk…

Vagy várjunk csak… A Shadowhunters világában igen! Itt, ahol a legjobb barátodat vámpírra tehetik, ahol kiderülhet, hogy az életedet kitöltő apafigura vérfarkas, és ahol angyalvér csörgedezik az ereidben, a világ mögött, amit látsz, pedig egy másik világ van. De Clary sem teljesen a halandó világ része. És jobbára a legtöbb YA-hősnő 18 éves kora előtt megszerzi a titkos tudást.


No mindenesetre lefutott a félévad, és bár nem vagyok oda-és vissza érte, mintha kezdené összeszedni magát. Van egy fő szál, amit próbálnak végigvinni, még ha többnyire eseménytelen is a cselekmény, és a kapcsolatokat ábrázolnák. Rafael és Simon most a legjobb, Valentiin még mindig komolytalan antihős. a többiek pedig elmegy kategória.

10:09 PM

Teen Wolf - a 6. évad első fele

Posted by Mystérieux lettres



Mit kell tudni a Teen Wolf-ról? Tinisorozat. Mitológiai-természetfeletti lényes. Az utóbbi pár évben mindig badass látványelemekkel dobta be az évadonként változó szörnyeket. Vannak jócskán kritizálható pontjai is. És az utolsó évadába léptük.

Mostanában darálom a sorozatokat. Ez annyit jelent, hogy kivárom, mire lemegy az évad, félévad, és nekifogok. Nagyobb mennyiségnél ugyanis az ember elveszik a részletekben, és nem tudja heti bontásban követni mind a 30-at, ami érdekli. Magát a történetet is teljességében tudja értékelni. De nincs meg az az izgalom, ahol 1 hétig az új részre kellene várni… Na ugye… mindennek vannak árnyoldalai. :D

A Teen Wolf azok közé a sorozatok közé tartozik, amit akár heti bontásban is élvezni lehetne. Nem részenként hoz be egy-egy misztikus lényt, hogy az epizód végével ki is írja – mint azt például a Grimm, Sleepy Hollow vagy Supernatural teszi. A szörnyeknek itt súlya van. Sötétek, veszélyesek, és körüllengi őket egy kellemesen borzongató aura. Ha egy részt kihagysz – már elveszted a fonalat – az említett sorozatokkal ellentétben.

Egyértelmű, hogy a sorozat lelke sosem Scott volt. Ő tipikusan az a figura, aki nem tudja hitelesen eladni magát. „Egy arca van.” Ellentétben vele Dylan O’Brian már korábban is bizonyította, hogy tud jó fiú lenni, a karakterében lakozó sötétséget is minden további nélkül előadja. Nem véletlen hát, hogy az Útvesztő trilógiában is főszerepet kapott. Egyértelmű volt, hogy a mozis karrier mellett nem sokáig lehet egy MTV-s sorozatot is vinni, minekután a Maze Runner 3 forgatásán még meg is sérült, összeegyeztetni a két, és egy közelgő projektet pedig nehezen lehetett.

Dylan hiányát a Teen Wolf ügyesen oldotta meg. Stiles örök kedvencem marad, és hozzá köthetőek a legjobb jelenetek is. A Nogitsume-s harmadik évad például zseniális volt. Most pedig, amikor a Szellemlovasok kitörölték az időből a létezésének és emlékének a nyomát méltán izgult rajta az ember, hogy egykori barátai valahogy visszahozzák onnan, ahonnét nem tért még vissza senki… Így nem is tűnt fel, hogy több időt szenteltek a fiatalabb falkatagoknak – akiket talán egy tervben lévő spinoff miatt erőltettek annyira. Visszanézve tény, hogy Liam, Hayden, Mason és Corey indokolatlanul sokszor kerültek előtérbe, de a fentiek fényében érthető, vagy Dylan hiányát valamivel pótolni kellett. A spinoff sorozat mellett maximum még az szól, hogy nagyon erőltetik a gondolatot, mi van, ha Liam falkavezér lenne.

Rá is térhetünk a Szellemlovasokra. Nem, ezek nem olyanok, mint a lángoló koponyafejjel motorozó bandita, bár a motort is meg kell ülni, ahogy a lovat. A mi lovasaink ténylegesen lovagolnak, és úgy néznek ki, mint rég halott cowboyok. Szerintem baromi jó a szörnyes jelenlétük. Ahogy a Nogitsume is kiváló volt, vagy a maszkos árnyék-szamuráj harcosok a 3. évadban, és a Félelem Doktorairól se feledkezzünk meg. A Teen Wolf egy csomó erős antihőst adott nemcsak a rémek, de a gonosz emberek világából is.

A fanservice-t túltolták. Na nem mintha annyira emlékeznék a pontos kapcsolati rendszerekre, de Lydia Parrish-sel nyomult, míg Stiles Maliával. Amikor Stiles viszont eltűnt Lydiaval összemelegedett. Meg is könnyeztem, ahogy szerelmet vallott. Ugyanakkor amikor a fiú számára kiderült, hogy ő a következő préda – összerakta a mozaikdarabkákból, hogy már most nem emlékeznek rá emberek – zseniális. A zene is hatásos alatta. És  sebtében összboronált karakterek érzelmeinek van alapja. És ez az érzelem képes visszavezetni a lányt is a fiú emlékéhez. Ez az MTV-hez, mint tini-csatornához kiválón illő gondolat. A fiatalok álmait beteljesíti.

A szellemlovasokon kívül van még egy kisebb, szinte jelentéktelen szörny a Löwenmensch – akit a fiatalabb generáció gondjaira bíznak. Hogy lássátok milyen jól dolgoztak a készítők, csak mondom, hogy az oroszlán-ember is a történelem része. 1939-ben egy német barlangban találták meg a világ egyik legrégibb állatformájú szobrát, ami kialakításából adódóan a névadója is. A Teen Wolf világában az oroszlánember hogyhogynem náci katona, aki az okkultizmus tanulmányozásával akarja megnyerni a II: világháborút. Ez is ismerős ugye? Indiana Jones óta folyamatosan belebotlunk, és kis utánajárással még azt is megtudhatnánk, hogy a feltételezésnek van-e alapja.

A párhuzam egyáltalán nem baj. Ezzel is egyfajta ízesítést ad a sorozatnak. Bár nagyon nem folynak a dolgok sűrűjébe. Mondhatni a Löwenmensch nem is olyan mélységű karakter, akire építeni lehetne. Hacsak nem egy Peter-nagyságú, vagy a vérfarkas-horda alfájához hasonló nagyágyú nem jön, az egyszemélyes hadjáratok alacsony hatásfokúak maradnak.


Tudjátok mit sajnáltam egyedül? Hogy nem ért véget az évad. Olyan gyönyörű lezárást kapott a félévad, amihez foghatót szerintem évek óta nem láttam. Kár inne folytatni, még ha mintegy 10 rész hátra is van. És nem tudom, hogy egy ilyen tévétörténetileg rendes finálét miért a félévad végére időzítettek…

10:27 PM

Emerald City 1. évad

Posted by Mystérieux lettres



Egy vastag, kék mesekönyv. A képek szépek, és ha másért nem, hát ezért szeretném megkapni. Örömmel, lelkedezve lapozgatom, és kérem anyát, hogy karácsonyra vegye meg. Ez az óvódában történt, egy hideg decemberi napon. Ekkor még szerettem a meséket, ha nem is ismertem őket annyira. Emlékszem, hogy az egyik történet a könyvben pont a Hófehérke és a hét törpe. Egy másik emlékem későbbről, hogy a könynek a borítója hiányzik, és lapok is foghíjasak belőle… O.O

Nem tudnám megmondani, mikor nőttem ki a mesékből. Egyik pillanatban még elvarászoltak, a másikban pedig nem. Pedig valahol jó az, amikor az ember ismét gyermek lehet. Átélheti az érzéseit, pont úgy, mint gondtalan éveiben, amikor rácsodálkozott a világra. Azt mondják, ha a bal agyféltekéd dominál logikus gondolkodású és racionális vagy, ha a jobb, kreatív, álmodozó, tehetséges. Ugyan erre tudományos bizonyíték nincsen, maximum ezoterikus körökben magyarázzák így, ki-mit kap az élettől, valahol dühítő, elszomorító, hogy az ember nem lehet olyan, amilyen lenni akar. Tehetséges. Kreatív. Álmodozó. A világ egy kis szegletét magának kialakító különc, aki a boldogságát ragadja meg mindennek. Ha létezik az agyféltekés-dolog, én biztos balos vagyok. Ilyenformán annyira földhözragadt, hogy már az olyan pórias dolgok sem tudnak örömet okozni, mint egy jó mese. Mert MESE. És alapvetően nem szeretem a meséket.

Ettől függetlenül az élőszerepős változatukat mégiscsak megnézem. A Once Upon a Time sorozatformátumban már több éve fut, és bár teljesen kiöregedett, a csatorna még nyomja. Korábban felfedeztem az Once Upon a Time in Wonderland-et, amit vonakodtam megnézni, de idővel sort kerítek rá. Most pláne, hogy látom, az Alice Csodaországban történetét dolgozza fel, ami filmként is működött. A Szépség és Szörnyeteg film még csak most jön ki, a sorozat egy kisebbfajta katasztrófaként értékelhető. És ott van a Grimm, ami komorabb hangulatával a mesék egy egészen más oldalát mutatja be. Nemrég volt két Hófehérke film is és egy Hamupipőke. Látható, hogy futószalagon jön Amerikából minden mese felnőttverziója. Volt egy Óz film is, ha nem tévedek…és itt jön képbe az Emerald City, ami nem más, mint a történet tévés koncepciója.

Aki nem kapizsgálja, hogy a Csodák csodája elevenedik meg előttünk, a főhősnő nevéből – Dorothy – és egy vihar által fantasy világba tett látogtása után gyanús lehet a dolog. Hogyhogy ne, a varázsvilág is az amerikai angolt beszéli, vannak emberek, boszorkányok… és biztos mindenféle más szerzet is, ha hagyod elszabadulni a képzeleted. Két nagyon jó slusszpoén van az évadnyitó duplaepizódban: az egyik, hogy Dorothy egy rendőrautóval gázolja el Keletit, a másik, ahogy kijátsza a boszorkát, és a furfangnak köszönhetően a boszi saját kezétől hal meg… immár végérvényesen. Hiszen boszit csak boszi ölhet meg. Ezt nem árt észben tartani… teljesen belemerültem a sorozatba, így a finálében le se esett, hogy a gépfegyverrel kilyuggatott boszi lényegében halhatatlan, ha halandó kezében sül el a fegyver.

A pilot gyönyörű. Látszik, hogy sok pénzt öltek bele, de minden sorozatnál a második rész dönti el, hogy az alapszínvonal milyen. A trailer sokat ígér, de lényegében összevágni pár jelenetet még mindig könnyebb, mint megmutatni, hogy vannak gyengeségei is a megvalósításnak. Igen vannak. De a tévében senki ne számítson nagy durranásokra, hacsak nem a Trónok harcáról van szó. Persze ez a sorozat pont hogy bemutatni rendeltetett a híres HBO sorozatnak, bár nem értem, hol rúgna ez labdába vele. A látványvilág szép, de a látványosan olcsó megoldások felróhatóak neki. A színészgárdával sok gondom nincs, a karakterek szerethetőek, bár Óz sablonos, és Lukas faarcú. Mindig a férfiakkal van a gond. :D

A Glinda és Nyugat között feszülő ellentétet, a tisztaság és méltóság, valamint az elzüllés két végletét jól mutatják be. Vannak érdekes megoldások, mint a kőóriások életre keltése, vagy a Bágodember és a Madárijesztő újraértelmezése. Különösen Jack sztorija érdemelne egy spinoffot, már Lady Ev miatt is, aki az álarcai mögött meglepő igazságot rejteget… Egyet hiányolok nagyon: végig az Örök szörnyeteg eljöveteléről beszéltek, de csak az utolsó 10 percben szellőztették meg, hogy tényleg jönni fog. Ebben talán hasonlít a Trónok harcára a sorozat… Winter is coming… De baz, mikor már? :D

Leginkább azon tanakodom, hogy a fiú testben nevelt hercegnő képes lesz-e testidegen érzéseit félretéve kivezetni a pusztulásból népét. De nézzétek: most nem homoszexualitás jelenik meg egy sorozatban, hanem a transzneműség. Bár az eredeti könyvsorozatban is helyet kapott a téma, manapság már előfordulásából adódóan is érdekes kérdéskört feszegethet. Vajon a lány élhet-e fiúként, ha az teszi boldoggá? Elfogadnák-e őt királyukká, még ha nőnek is született? Ő képes-e megbírkózni a tudattal, hogy a nemi jellegei, az elméje és születési neme nem biztos, hogy ugyanaz?


Arról, hogy lesz-e folytatás, még nincs hír. Hogy milyen irányba mehet az egész, nem tudom. Remélem az Örök Szörnyeteg beledomborít, és nem csak repkedni fog Óz felett, és még több hasznos és érdekes információval gazdagodunk a boszik világát kiszélesítve. Lenne ebben potenciál, és az Once Upon a Time-nál frissebb, energiadúsabb a sorozat. Adni kellene egy esélyt neki, és végleg lezárni a „Megmentő regefalvi” kalandjait.

Blogger Templates